Híreink

„Feketéző” műhely

800 milliós fogás egy panelben

Újabb szervizek nagyító alatt

A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében

3/2023 Közgyűlés

Osztoztak a hamis mosószeren

A pénzügyőrök több mint ezer liter hamis mosószert találtak egy teherautóban. Az ismeretlen származású és összetételű tisztítószereket lefoglalták. Szakértők szerint az egészségre is ártalmas lehet az olcsón kínált, hamis folyékony mosószer.

Tömve volt egy szlovák furgon folyékony mosószerrel, amikor a pénzügyőrök megállították az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Több mint négyszáz flakon hamisított, Ariel márkajelzésű tisztítószer volt az autóban. A két szlovák férfi – sofőr és útitársa – Ausztria felé tartott. A furgon vezetője azt mondta, a tisztítószer fele az övé, másik fele az utasáé. Később mindketten elismerték, hogy az internetről rendelték az árut, és hosszas alkudozás után a kínált árnál jelentősen olcsóbban jutottak a mosószerekhez.

A termékek hamisítványok, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. A több mint egymillió forint értékű árut a pénzügyőrök lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt eljárást indítottak. A hamis vegyszerek egészségügyi kockázatot is jelenthetnek, ezért is fontos a kiszűrésük.

Forrás: NAV