Híreink

„Feketéző” műhely

800 milliós fogás egy panelben

Újabb szervizek nagyító alatt

A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében

3/2023 Közgyűlés

Évi 285 milliárd dollár kárt okoznak a hamisítványok

Közel 285 milliárd dollár kárt okoznak évente a világgazdaságnak a szellemi tulajdont sértő hamisított árucikkek és kalóztermékek a legérintettebb tíz iparágban, ami meghaladja a hamisítványok által a globális gazdaságnak okozott teljes veszteség 50%-át.

Az iparági vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy a hamis termékek legalább kétharmadát Kínában gyártják, az uniós piacra pedig leginkább Törökországon, néhány közel-keleti és észak-afrikai országon keresztül érkeznek a termékek. Fontos tranzitország Albánia, Egyiptom, Marokkó és Ukrajna is, derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Globális szinten az elektronikai szektor szenvedte el a legnagyobb anyagi veszteséget a hamis áruk kereskedelme következtében, ami több mint 121 milliárd dollár kárt jelentett. A hamis akkumulátorok, elemek, elektromos motorok, generátorok, háztartási cikkek, különböző fényjeleket kibocsátó készülékek, hang- és videóanyag lejátszására és tárolására alkalmas készülékek, televíziók, elektromos áramkörök forgalma ugyan a teljes elektronikai iparág mindössze 5,3%-át érintette, de az okozott kár a vizsgált tíz iparág teljes veszteségének 42%-át teszi ki. Az optikai, fényképészeti és orvosi eszközök ágazatában ugyancsak jelentős, csaknem 30 milliárd dolláros kárt okoztak a hamis termékek.

A felmérés az anyagi károkon felül az egyes szektorok fertőzöttségi szintjét is megvizsgálta: a leginkább érintett területek egyikét a hamis bőrruházatok, bőrből készült kiegészítők, bőröndök, táskák jelentették 11,5%-os hamisítási aránnyal; az őt követő ruha -és textiliparban, valamint a játékszereket és sporteszközöket gyártó iparágban a kereskedelemi forgalom 11-11%-át tették ki a hamis termékek. Mögöttük enyhén lemaradva a hamis cipők és lábbelik szerepelnek 10,5%-os hamisítási rátával.

Az EUIPO egyik korábbi jelentése szerint hazánkban egyébként évente 230 milliárd forintnyi forgalom esik ki közvetlenül a hamisítások miatt, ami az értékesítés 12%-ának felel meg,emellett ennek tudható be 11 ezer hazai munkahely elvesztése is. Így az átlagot meghaladva az Európai Unió hetedik helyén állunk.

„A magyar lakosság hozzáállásában tapasztalható némi változás, például a hamis termékek között legnépszerűbb ruhaneműk esetében évről-évre csökken a szándékosan azt vásárlók száma, de szeretnénk a tudatos választást még jobban erősíteni a fogyasztókban a hamis termékek megvásárlásának következményeit bemutatva” – jelentette ki Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. Hozzátette: a hamis termék megvásárlását követően a fogyasztó olyan problémákkal szembesülhet, amellyel egy eredeti árucikk esetében szinte biztosan nem fog. Ez a gyógyszerek esetében egészségkárosító hatást, a játékok és egyéb elektrotechnikai eszközök kapcsán pedig az egészségre, testi épségre gyakorolt káros hatás mellett anyagi kárt is jelenthet, mivel meghibásodás esetén a fogyasztót nem lehet kárpótolni a gyártói garancia hiányában.

A jelentés alapján egyértelműen Kína a legnagyobb gyártója a hamis termékeknek, de egyes iparágakban – Kínához képest ugyan jóval kisebb mértékben – India, Thaiföld, Malajzia, Pakisztán, Vietnám is fontos világpiaci termelők. Globális szinten érdemes még megemlíteni Törökországot is, amely elsősorban a bőripar, az élelmiszeripar és a kozmetikai szektor gyártójaként vesz részt az EU fogyasztóinak az ellátásában.

A hamisítványok és kalóztermékek 60-80%-ban postai szállítmányként, 15-30%-ban pedig légi úton kerülnek az adott piacokra, vagy jutnak el egyenesen a fogyasztókhoz. A szállítmányok 43%-a esetében azok 10-nél kevesebb tételt tartalmaznak. A szállítási módokban komolyabb eltérések is jelentkezhetnek a szektorok között: míg a különböző élelmiszeripari termékek nagyobb csomagokban, addig az ékszerek, elektronikai eszközök leginkább kis számú tételt tartalmazó postai csomagokban (61-66%) fordulnak elő – olvasható a HENT lapunknak küldött közleményében.

Forrás: jogaszvilag
Fotó: