HENT - JAF együttműködés

A Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testülete írásban is rögzítette együttműködési megállapodását a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel.

Mintegy 15 hónapja dolgozik együtt a Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testülete (JAF) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala égisze alatt működő Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT), a felek pedig immár írásban is rögzítették az együttműködésük területeit, irányvonalait.

A JAF célja a gépjárműfenntartó iparban dolgozó legális szereplők védelme, versenyhátrányának megszüntetése hagyományos és alternatív módokon. Az első és legfontosabb eszköz erre a prevenciós munka, amelyben a HENT-től rendkívül sok segítséget kap a testület.

A november 18-i együttműködési megállapodás megerősíti azt az eddig is kifejezetten jó és produktív közös munkát, amit a két szervezet eddig közösen végzett.

A korábbi közös munkák közül említhetjük például a 2011. első negyedévében tartott középiskolai attitűdfelmérést, melyen közel 1300 iskola 17500 diákja vett részt, vagy akár a jármű műszaki vizsgabiztosok oktatásának előkészítését (a tananyag elkészítése), melyben a HENT titkára, dr. Tóth Zita lektori szerepet vállalt. Nem utolsó sorban a JAF idén nyolc szerzői joggal kapcsolatos törvénymódosító javaslatot juttatott el a HENT-nek.

Az együttműködés keretein belül a JAF folytatja a kreatív pályázatsorozatát a HENT szakmai támogatásával, ahogy a kiállításokra is együtt járnak ezentúl.