Híreink

Hamis parfüm az egykori DHL-es áruszállítóban

Nem létező áru

Tavaly több mint 120 ezer hamis áru bejutását akadályozta meg a NAV

Veszélyes tipegők

Hamis fülhallgatók és játékkonzolok

Home

Eljárás indult a szerzői jogsértő ellen

A Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) tagjai összefognak a jogsértő ellen. A JAF kérte a sértetteket, hogy közösen lépjenek fel azon ügyben, ahol 2010. októberében szerzői jogok megsértésének bűntettének alapos gyanúja miatt tett feljelentést a JAF 2 tagja egy jogsértő ellen.

 Több internetes weblapon rendszeresen különböző hirdetéseket jelentetett meg a jogsértő a szerzői jogvédelem alatt álló nagy értékű járműipari szoftverek/adatbázisok áron aluli értékesítésére vonatkozóan.

A sértettek száma 42

A több, mint 6 éve tartó ügyben a sértettek száma meghaladja a 40-et, szinte minden autómárka, diagnosztikai műszer gyártó és egyéb szoftvereket forgalmazó autóipari beszállító érintett.

Számos hamisítvány került elő

Lefoglalásra kerültek a nyomozás során autódiagnosztikai szoftvereket tartalmazó CD, illetve DVD lemezek és egy laptop merevlemeze is. A lefoglalt termékek eredetének megállapítására igazsági szakértőt rendeltek ki, aki megállapította a termékek hamisságát. Találtak olyan hamisítványt is, amely az eredeti gyártósoron készült, azonban nem fizettek jogdíjat a példányok után.

Folyamatban van az eljárás

A Komlói Járásbíróságon továbbra is zajlik az eljárás, 2017. január 30. napján tanúkihallgatáson vett részt a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének szaktanácsadója.

A Btk. 385. § (3) bekezdése alapján a büntetés három évig terjedő szabadságvesztés is lehet szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt, ha a jogsértést nagyobb vagyoni hátrányt okozva követik el.

Fotó: birosag.hu