Szerzői jogi tananyagok

  • Nyomtatás

Műszaki vizsgabiztosok szerzői jogi oktatása

A JAF tagjai számára a középiskolai attitűdfelmérés során vált egyértelművé, hogy a szerzői jogi oktatást meg kell kezdeni. Azonban nem lehet arra várni, hogy a felnövekvő generáció kezdjen a járműfenntartó szakmában dolgozni. Éppen ezért a felnőttoktatás kérdésére terelődött a figyelem.

A testületi tagok egyetértenek abban, hogy a műszaki vizsgaállomásokon dolgozó vizsgabiztosok továbbképzése az elsődleges cél, hiszen ők vannak ott a vizsgabázisokon, ők találkoznak a járműtulajdonosokkal, járművezetőkkel.

A testületet ebben a témakörben támogatta az Autószerelők Országos Egyesülete, az Európai Autószervizek Magyarországi Egyesülete és a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetsége is.

A testület Dr. Bendzsel Miklós a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnökének támogató levelével együtt kereste meg 2011. februárjában a Nemzeti Közlekedési Hatóságot (NKH) e témában.

Mikulás Róbert, az NKH Stratégiai és Módszertani Főigazgatóság Közúti Jármű Főosztály vezetője azonnal az ügy mellé állt, támogatásáról biztosította a testületet. Felkérte a HENT-et és a Járműipari Adatbázis Forgalmazókat a szerzői jogi tananyag és vizsgatételek elkészítésére.

A szerzői jogi oktatáshoz csatlakozott a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) is és Almási Gyula a Szellemi Tulajdonjog-védelmi Osztályának vezetője pedig a tankönyv írásában is aktív szerepet vállalt.

A 2011. november 15-én indult vizsgabiztos képzésen a NAV Szellemi Tulajdonjog-védelmi Osztálya biztosítja a szerzői jogokkal kapcsolatos oktatást.

A NAV Vám Főosztály (együttműködve a NAV több más osztályával) 2012-ben kezdte el készíteni a műszaki vizsgabiztosok számára azt az oktatófilmet, mely kiválthatja a NAV személyes jelenlétét az oktatásokon. 2013. április 24-én, a JAF Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján került átadásra a kész okatófilm. A filmet elsősorban a járműfenntartó szakma számára készítették, de külön kérésre megküldjük a szakmai középiskolák számára is.

Ezúton is köszönjük a támogatást Mikulás Róbert úrnak (NKH), Dr. Bendzsel Miklós úrnak (SZTNH), az Autószerelők Országos Egyesületének, az Európai Autószervizek Magyarországi Egyesületének és a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének. Külön köszönettel tartozunk a fáradhatatlan munkájáért Almási Gyulának (NAV) és Tóth Zitának (HENT). A NAV oktatófilmjének elkészültében elvitathatatlan szerepe volt Gróf Andreának, Németh György alezredes úrnak, illetve Torda Csaba ezredes úrnak, a NAV Vám Főosztály vezetőjének. - 2013.

 

 Szerzői jogi tankönyv gépjárműfenntartók részére  Szerzői jogi teszt gépjárműfenntartók részére ProArt - Kézikönyv a szerzői jogi jogérvényesítéshez