Megvannak a pályázat nyertesei

  • Nyomtatás

A Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testülete első kreatív pályázatán, az "Én így látom" címmel megrendezésre került versenyre beérkezett pályaművek alapján a szakmai zsűri meghatározta a nyertesek személyét.

 Lezárult a Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testületének első kreatív pályázata, melyben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala égisze alatt működő Hamisítás Elleni Nemzeti Testület nyújtott szakmai támogatást.

A szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos pályázatra középiskolások, illetve főiskolások egyaránt nyújtottak be munkákat. A tanulók a plakát, szórólap, illetve a képregény műfajában mondták el, mit jelent nekik az illegális szoftver, vagy a hamisítás.

A pályázat nem kizárólag a pályaművekkel mérhető, az is nagyon fontos, hogy a készítő mit él át munkája során. „Remélem, pályamunkám elnyeri tetszésüket. Elkészítése közben sokat tanultam a szerzői jogról, tehát már ezért is hasznos volt” – írta az egyik nevező.

Egy másik pályázó így fogalmazott: „A mi generációnknak szüksége van az effajta megmérettetésekre, mert ezalatt a pályázat alatt is sokat tanultam a szerzői jogról és a jogsértésről. Sok érdekességet olvastam a témával kapcsolatban, mialatt a plakátot készítettem! Eddig előfordult, hogy letöltöttem filmeket az internetről, de most már tudom, hogy ezzel is bajba sodorhatom magam, ezentúl nem fog előfordulni”.

Hamisítás, szerzői jogsértés

Plakát, szórólap kategória

1. Helyezés: Bakocz Dávid - Edutus Főiskola (nyereménye 20 000 Ft értékű webtárhely és domain a Cyber Magic Bt. felajánlásával).

2. Helyezés: Györfi Norbert - Kossuth Lajos Kéttannyelvű Főv. Gyak. Műszaki Szakközépiskola (nyereménye 28 000 Ft értékű hotelfoglalás a Marmara Hotel felajánlásával)

 

3. Helyezés: Gyurkó Dorottya - Budapesti Gazdasági Főiskola (nyereménye 19 900 Ft értékű kompakt fényképezőgép a HGS-LITO Kft. felajánlásával)

 

Legális/illegális autójavítás

Plakát, szórólap kategória

1. Helyezés: Paál Bendegúz - Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium (nyereménye 15 000 Ft értékű ajándékcsomag a Magyar Telekom Nyrt. felajánlásával)

 

2. Helyezés: Papp Balázs - Fáy András Műszaki Szakközép- és Szakiskola (nyereménye 10 000 Ft értékű ajándékutalvány az AudaCon Hungary Kft. felajánlásával)

 

Képregény kategória

1. Helyezés: Kende Balázs - Budapesti Kommunikációs Főiskola (nyereménye 16 520 Ft értékű ajándékcsomag a Metabond Magyarország Kft. felajánlásával)

2. Helyezés: Popovics Gábor - Fáy András Műszaki Szakközép- és Szakiskola (nyereménye 10 000 Ft értékű ajándékutalvány az AudaCon Hungary Kft. felajánlásával)