Találkoztak az innováció új harcosai

  • Nyomtatás

A hazai innovációs piac több új szereplővel bővült az elmúlt időszakban, melyeknek kiváló bemutatkozási lehetőséget biztosított a SEED Alapítvány által 2012. novemberében megrendezett konferencia

Az innovációs területeket érintő jogszabályi változásokról Dr. Németh Gábor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs és Koordinációs Főosztályának igazgatója tartott egy informatív áttekintést, és válaszolt a hallgatóság kérdéseire, melyek főleg a K+F minősítés és a jelenlegi adózási szabályok témaköreit érintették.

Ezt követően Dr. Gács János mutatta be a nemrég létrejött HIPAVILON Kft. szolgáltatásait a résztvevők számára, illetve kitért az innovációs folyamat különböző állomásaira, illetve az alkalmazandó stratégiákra. A HIPAVILON Kft. a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának kizárólagos tulajdonában levő non-profit Kft., melynek elsődleges célja a jogosultak számára történő tanácsadás, illetve iránymutatás.

A harmadik előadóként Zentai László, a Climate-KIC regionális vezetője mutatta be a klímaváltozással kapcsolatos legmagasabb prioritású nemzetközi projekteket az Európai Unió területén, illetve bemutatta a Magyarországon még kevéssé ismert KIC ügynökségek tevékenységét és munkáját. A szervezet több fontos projekt támogatásával és piacra segítésével a jövőben megpróbál a Massachusetts Institute of Technology európai vetélytársává válni.

A nap utolsó előadójaként Balázs Tibor, a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatója tartott előadást a közösségi médiumok felhasználásának lehetőségeiről az innovatív termékek és szolgáltatások piacra lépése kapcsán, illetve az egyre inkább elterjedő "crowd founding" jelenségről kaptak adott átfogó tájékoztatást a jelenlévőknek.