Többet fognak tudni az iskolások a szellemi-tulajdonvédelemről

  • Nyomtatás

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó együttműködési megállapodást írt alá, melynek fő célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek bővítése és a diákok szellemi tulajdonnal kapcsolatos tudatosságának növelése.

A szellemitulajdon-védelmi ismeretek bővítése, a szellemi tulajdon tisztelete iránti pozitív attitűd kialakítása, a szemléletformálás a 21. században, az internet világában már gyermekkorban elengedhetetlen. A 2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben hatályba lépő kerettantervekben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabban jelennek meg a szellemi tulajdon védelméhez kapcsolódó témák, így például a feltalálók és a szabadalmak szerepe a kémia tantárgy, a védjegy fogalma illetve a termékhamisítás veszélyei a technika, életvitel és gyakorlat tantárgy, a szerzői jog betartásának szabályai az interneten az erkölcstan és informatika tantárgyak, vagy az idézés szabályai a magyar nyelv és irodalom tantárgy követelményei között.

Az augusztus 29-én megszületett együttműködési megállapodás aláírása kiemelkedő jelentőségű:

  • Az SZTNH és az NTK közös szakmai munkájának eredményeként az NTK tankönyvei szellemi-tulajdonnal kapcsolatos ismeretekkel bővülnek: az egyes témák ezáltal könnyebben feldolgozhatóvá, taníthatóvá válnak.
  • Az együttműködés másik iránya a pedagógusok szellemitulajdon-védelmi ismereteinek bővítése egyrészt a tanároknak szóló kézikönyvek, útmutatók kiegészítésével, illetve tematikus kiegészítő segédanyagok készítésével, másrészt ilyen tárgyú továbbképzések szervezésével.

A megállapodást Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke és Kiss János Tamás, a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó vezérigazgatója írták alá. – Az együttműködési megállapodás a Kormány által augusztusban 14-én elfogadott szellemitulajdon-védelmi stratégiában, a Jedlik-tervben is meghatározott cél megvalósítását szolgálja: tovább kell bővíteni a szellemitulajdon-védelmi tudatosságnövelő oktatási lehetőségeket az általános és középiskolás korosztály megszólításával – mondta Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke az aláírást követően.

– Ennek egyik eszköze az új kerettantervek által megnyitott csatornák kihasználása, a tanárokon keresztül a diákokhoz eljuttatott tudásanyag színvonalának garantálása. Az NTK tankönyveinek, tanári segédanyagainak az SZTNH szakmai támogatásával történő kibővítése már elindult, ennek eredményeképpen már 2013 szeptemberétől elérhetők lesznek ilyen ismereteket tartalmazó, a pedagógusokat segítő anyagok.

– A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó kiemelt feladatának tekinti, hogy olyan tudásanyagot közvetítsen, ami a napi aktuális kihívásokra is reagál. Úgy véljük, a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos ismeretek manapság nagyon fontosak, több évtizedes tapasztalattal működő műhelyeink ezért is kezdték meg azt a munkát, amelynek során folyamatosan beépítjük ezeket a kiadványainkba – hangsúlyozta Kiss János Tamás, az NTK vezérigazgatója, aki szerint szintén nem kielégítőek a szerzői jogokra vonatkozó ismeretek. 

– Bizonyára ennek tudható be, hogy még a közoktatási intézményekben is mindennapos gyakorlattá vált a tankönyvek, munkafüzetek fénymásolása, súlyos kárt okozva ezzel a szellemi alkotások tulajdonosainak. A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó azt reméli, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával most megkötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a tankönyvekben, munkafüzetekben és a tanári kézikönyvekben megjelenő, e tárgyú ismeretek hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan irányú változások induljanak el a társadalomban, melyek eredményeként a szellemi tulajdont pedagógus kollégáink és a diákok egyaránt pont olyan értéknek fogják tekinteni, mint minden más magántulajdont.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2013 őszén pályázatot ír ki a szellemi tulajdonnal kapcsolatos tudásanyag jobb megismertetése, oktatásának népszerűsítése érdekében pedagógusok számára. Bendzsel Miklós, aki egyben a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese is, a megállapodás aláírását követően elmondta:

– a HENT 2011-ben országos felmérést végzett a magyar középiskolákban, melynek során a diákok szellemi tulajdonnal, különösen a szerzői jogi védelem alatt álló tartalmak online felhasználásával kapcsolatos ismereteit, attitűdjét vizsgálta. Az adatok szerint a középiskolás diákok 93%-a kap olyan feladatokat az iskolában, amelyhez az internetet használja, 33%-uk mégsem hallott soha még a szerzői jogról, a diákok 36%-a szerint jogszerű filmeket feltölteni az internetre, 30%-uk szerint pedig szabadon, a forrás megjelölése nélkül bemásolhatnak a dolgozatukba egy interneten talált szöveget. A felmérés eredményeire alapozva a HENT 2011-2015-ig tartó Hamisítás Elleni Akciótervében is önálló intézkedési pontként szerepel a köz- és felsőoktatásban tanuló diákok felvilágosítása és oktatása. Ez ugyanis nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a legális tartalomfogyasztás kultúrája elterjedjen Magyarországon.

/Forrás: Hamisítás Elleni Nemzeti Testület/