Híreink

Hamis parfüm az egykori DHL-es áruszállítóban

Nem létező áru

Tavaly több mint 120 ezer hamis áru bejutását akadályozta meg a NAV

Veszélyes tipegők

Hamis fülhallgatók és játékkonzolok

Szerzői jogi tankönyv

A szerzői jogról

Mint azt a vizsgabiztosok szerzői jogi oktatása című mérföldkőnél olvashatja a Tisztelt Látogató, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a JAF egyetértett abban, hogy szükség van a jármű műszaki vizsgabiztosok szerzői jogi képzésére a már a 2011-ben esedékes továbbképzés során is.

Ezért az NKH megbízta a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet és a JAF-ot a tananyag elkészítésével. Ebbe a munkába kapcsolódott be a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Szellemi Tulajdonjog-védelmi Osztálya is, Almási Gyula (az osztály vezetője) pedig azt is vállalta, hogy segít a könyv megírásában.

A JAF 2011. márciusában megkapta az engedélyt a Business Software Alliance-al (BSA) az általuk korábban elkészített tananyagok részbeni felhasználásáról. 2011. áprilisában pedig elkészültek az ellenőrző kérdések is , amelyek már a honlapunkon is megtalálhatóak, szabadon kitölthetőek.

A tankönyv elektronikus formában megjelent, bárki által ingyenesen elérhető. A tananyag az NKH honlapjáról is elérhető.

Ezúton is köszönjük a rengeteg befektetett időt és energiát a NAV munkatársainak , illetve a HENT munkatársainak, kiemelten Tóth Zitának. Köszönjük az eszmei támogatást és a felhasználható oktatási anyagokat a BSA-nak.

E-book letöltése